The Game

12:53 július 3., 2010

Sziasztok!

Első sorban szeretnék pár szót szólni magamról.
Ráckevéről jöttem. Az Óbudai Egyetem Médiatechnológus hallgatója vagyok. Szeretek minden médiával kapcsolatos dolgot: Videóvágás, kamerázás, hangtechnika, fénytechnika, weblapfejlesztés, rendezvényszervezés.
Egy kicsit szokatlan még ez a helyzet, ugyanis eddig főleg a kamera mögött álltam és most egy csapásra minden a fordítottja lett.
DJ-ként is működöm, András haverommal mi alkotjuk a Kolb Bros. nevű formációt.

A csapat

Első nap mikor megékeztünk a VOLT fesztiválra a bejáratnál találkoztunk a szervezőkkel és a csapatokkal.
Amíg vártunk mindenkire, lecampeltünk a fűbe és átestünk az ismerkedésen.
Később megérkeztek a csapattársaim is, akik egyből nagyon színpatikusak voltak. Szerencsére a csapatok tagjait a stílusuk alapján választották össze, így általában hasonló érdeklődésű emberek kerültek egy csapatba.

Hamarosan olvashatjátok első két napunk történetét a VOLT fesztiválon.
Addig is nyomjátok a lájkokat, adjatok feladatokat és ismerjétek meg a többi csapatot is.

Ne feledjétek: Fesztiválozzatok velünk, mert Nincs Bé Terv!

Címkék: fesztivál volt nyárfalók

A bejegyzés trackback címe:

https://nbt-summer.blog.hu/api/trackback/id/tr782126921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GeriFIX 2010.07.03. 16:40:22

Sok sikert srácok! :) Várjuk a videókat és a részletes beszámólókat :) Jó szórakozást és sikeres feladat megoldást :):)

bhull-dog 2010.07.03. 19:27:37

színpatikusak voltak? vagy inkább szimpatikusak...

nbt-Bobi 2010.07.04. 20:31:39

Jogos az észrevétel. Amelyik jobban tetszik;)
süti beállítások módosítása