Feladat: Verjetek sátrat egy színpadon
14:47 július 6., 2010
Sziasztok, mivel a többi csapat is kirakta az MTV-s feladatot, ezért én is írnék róla pár szót, mivel dokumentálni nem tudtuk, csak az MTV rögzítette.
Először is elindultunk a sátorral a Nagyszínpadhoz...
Ott éppen ákos hangpróbát tartott ezért nem igazán volt lehetőségünk arra hogy bevessük magunkat. Néhány kudarcbafulladt kísérlet után a biztik melegebb éghajlatra küldtek minket.
Ezután elundultunk az OTP színpadhoz, ami a nagyszínpaddal szemben volt.
Közben volt egy kis homokfutókergetés egy rövid sörözéssel egybekötve, majd odaértünk a színpadhoz.
Az egyik szekust megkérdeztük, h mi a pálya, ő közölte, hogy 5 perc múlva koncert, de rendes volt és adott nekünk 4 percet.
Végül a feladat teljesítve lett és elindultunk a városba, hogy megigyuk a jól megérdemelt napi betevőnket;)
A bejátszást szerdától láthatjátok az MTV-n 2-3 perces blokkokban.
/Kiegészítés/
Másnap ugyanezen a színpadon játszott a The Kolin nevű zeneker. Sikerült lekapnom a koncert legviccesebb pillanatát:
A frontember minden koncerten egy számnál lejön a színpadról és lesmárol egy csajt.
Ez alól a Volt fesztiválon való fellépésük sem volt kivétel;)
Címkék: színpad mtv fesztival sátor b. nincs volt terv feladat nbt
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.